Logisztikai roadshow kkv-knak: hogyan csökkentsük a költségeket?
2007.06.27. 13:48
Tíz hazai kkv közül kilenc nincs tisztában azzal, mit is jelent a logisztika, s emiatt nem is képes az ezzel kapcsolatos tevékenységének hatékonyságán javítani. Ez is kiderült azon a logisztikai roadshow-n, amely Budapest és Veszprém után júniusban Nyíregyházát is útjába ejtette. A Ghibli Kft. immár harmadik alkalommal látogatott el Nyíregyházára előadássorozatával, melyet ezúttal Giba Tamás alpolgármester nyitott meg. A rendezvény során - felmérések, kutatási eredmények és több mint tíz éves gyakorlati tapasztalatok alapján - arra keresték a választ, milyen lehetőségeik vannak a kis- és középvállalkozásoknak logisztikai területen költségeik csökkentésére.
A legtöbb kisvállalkozás esetében egészen az alapoktól kell indulni, azaz a logisztika fogalmát tisztázni. Ez sokkal több mint fuvarozás vagy raktározás, hiszen a vevői igények felmérését és az utánkövetési folyamatokat is magában foglalja. A magyar kkv-knak azonban kevesebb mint tíz százaléka gondolja ezt így és alkalmazza cégénél, derült ki a roadshow-t szervező Ghibli Kft. lapunkhoz eljuttatott felméréséből.
Felesleges kiadások
A nyíregyházi előadáson elhangzott: a cégek tisztában vannak azzal, hogy többet kellene foglalkozniuk logisztikával, mégsem terveznek jelentősebb fejlesztéseket ezen folyamataik hatékonyabbá tételére. A fejlődéshez elsősorban szemléletváltására van szükség.
További probléma, hogy sok kkv éppen az információhiány miatt fordítja felesleges kiadásokra a pénzét. A könyvelésből például nem derülnek ki pontosan a logisztikai költségek: a könyvelési struktúra ugyanis egyáltalán nem sorolja a raktárosok bér- és járulékköltségeit a logisztikai kiadások közé.
Nem tudják, mi kell a vevőnek
Szintén hiányosság, hogy "a cégek nagy része - és ezt felmérésünk is alátámasztja - nem kérdezi meg vevőit, mire is van valójában szükségük" - emelte ki előadásában Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezetője. Inkább saját maguk próbálják kitalálni az igényeket, vagy a konkurenciát másolják, esetleg a külföldi példát követik.
Ehelyett azonban felméréseket kellene végezniük, hogy a valós vevői igényekre is fény derüljön. Szép számmal lehetne olyan magyarországi példákat említeni, amikor ennek hiánya miatt a társaságok milliókat költöttek el feleslegesen, tette hozzá.
A logisztika képes versenyelőnyhöz juttatni a magyar vállalatokat, ha felismerik jelentőségét, és ennek kezelése során nem ragadnak le a fuvarozás, raktározás szintjén.
"Mi mással lehetne elsőséget elérni egy cégnek, mint gyorsasággal, piacismerettel és hatékonysággal?!" - összegezte véleményét a vezető.
Forrás: www.mfor.hu
A szerk. ajánlata: a Supply Chain Monitor 2007. júniusi számának 47-52. oldalán jelent meg Kurucz Attila tanulmánya "Teljesítménymenedzselés a kis- és középvállalkozásoknál" címmel. Ő stratégiatervezési szempontból vizsgálta a kkv-kat, de roppant hasonló következtetésekre jutott. Érdemes elolvasni!
|