A szerk. gondolatébresztője:
A pszichológiával való kapcsolatról lehet vitatkozni, én azonban azon a véleményen vagyok, hogy fontos a társtudományok közé sorolni. (Erről majd a későbbiek során a Saját tanulmányok között megjelenő szösszenetemben kívánok mindenkit, elsősorban a kétkedőket meggyőzni.)
Ennek egyetlen, de rendkívül fontos oka van: a logisztika - legalábbis, ha jól van kiépítve egy adott szervezetben -, akkor nagy eséllyel átfogja az egész szervezetet (akárcsak a marketing). Mivel átfogja az egész szervezetet, így gyakorlatilag a szervezet legkülönbözőbb szintjein, és területein dolgozó emberekkel áll ilyen vagy olyan formában kapcsolatban. Vagyis sok emberrel, akik nemcsak egyéniségként különböznek egymástól, hanem beosztásukat, foglalkozásukat, hozzáállásukat tekintve is. És akkor még csak a szervezeten belüli logisztikai kapcsolatokat említettem - a beszállítók, speditőrök, vevők, hatóságok kusza szövevényéről még nem is szóltam... Könnyen belátható, hogy ilyen sok emberrel, ráadásul legtöbbször stresszhelyzetben (mikor volt a logisztika a nyugalom szigete?) csak bizonyos "mindennapi pszichológiai támasszal" lehet együttdolgozni.
A pszichológia (ógörög: ψυχή = lélek és λογία = tudomány szavakból) az emberi gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány. Vizsgálatának tárgyai közé tartozik a tanulás, intelligencia, motiváció, az érzelmek, az észlelés, a személyiség, a mentális betegségek, illetve azok gyógyítása, valamint az egyénre gyakorolt környezeti és genetikai hatások.
A pszichológia irányzatainak közös jellemzője, hogy empirikus módszerrel dolgoznak, felhasználva több más természettudomány, (például a fiziológia, a sejtbiológia, neurobiológia, biokémia, a matematikai statisztika) eredményeit.
A pszichológia megszületése (XIX. század vége)
Egészen a 19. század végéig a pszichológiát a filozófia egyik ágának tekintették. 1879-ben hozta létre Wilhelm Wundt az első kizárólag pszichológiai kutatással foglalkozó laboratóriumot Lipcsében. Európában ezt a dátumot tekintik a modern pszichológiatudomány kezdetének. Wundt munkásságának hatása mára nem a konkrét eredményeiben, hanem az alapító és szervezőtevékenységében rejlik.
Az Egyesült Államokban a pszichológia születését William James nevéhez fűzik, aki a Harvard Egyetem első pszichológiaprofesszoraként Principles of Psychology címmel 1870-ben kiadott könyvével lefektette az elkövetkezendő évek pszichológiai vizsgálódásainak alapjait. James munkásságának hatására hamarosan megszületik az alkalmazott pszichológia, és 1892-ben megalakul az Amerikai Pszichológiai Társaság.
Pszichoanalízis (1900-napjainkig)
Az 1890-es években az osztrák neurológus és pszichiáter Sigmund Freud kidolgozta a saját pszichológiai módszerét, amit pszichoanalízisnek nevezett el. A legfontosabb újítása a tudattalan fogalmának bevezetése volt a pszichológiába. A pszichoanalízis egyszerre elméleti keret és alkalmazott módszer a lelki jelenségek megértésére és gyógyítására. Freud és követői a pszichoanalízist természettudományos eljárásnak tartották, de megszületése óta vita tárgya, vajon mennyire tekinthető a természettudományos pszichológia részének. Freud követői számos ponton módosítják az elméletét. Carl Gustav Jung, Freud egykori híve saját rendszert épít fel, aminek legfontosabb eleme a kollektív tudattalan, melyben az emberiség közös történetőből származő ősképek, archetípusok találhatók. Alfred Adler (korábban szintén Freud munkatársa) megalapította saját pszichológiai iskoláját, amit individuál pszichológiának nevezett. Heinz Hartman az egopszichológia megalapítója, Anna Freuddal közösen végzi az ego funkcióinak feltárását.
A modern pszichoanalízis képviselői közül Margaret Mahler a tárgykapcsolati elmélet képviselője, és Heinz Kohut, a self-pszichológia megalkotója volt.
Alaklélektan, vagy Gestalt-pszichológia (kb. 1920-1940)
Az alaklélektan vagy Gestalt-pszichológia a két világháború között Németországban élte fénykorát. Az észlelés és gondolkodás folyamatait vizsgálta. Ellentétben a wundti strukturalizmussal, az alaklélektan nem a lelki élet alkotóelemeit, struktúráit kívánta meghatározni, hanem az egészlegességre helyezte a hangsúlyt. Híres mottójuk: Az egész több, mint a részek összege. Jeles képviselői: Kurt Koffka, Max Wertheimer és Wolfgang Köhler.
Hitler hatalomra kerülésével a Gestalt-pszichológia képviselői az Egyesült Államokba emigráltak, ahol ekkoriban a behaviorizmus volt az uralkodó pszichológiai nézőpont, ezért az irányzat elvesztette jelentőségét. A mai modern kognitív pszichológia kezdi újra felfedezni és saját nézetrendszerébe beépíteni az alaklélektan eredményeit.
Behaviorizmus (1913-1950)
A behaviorizmus (viselkedéselvűség) a wundti pszichológia önelemző ( introspektív) jellegének ellentpontozásaként jött létre 1913-ban. Képviselői John B. Watson, Edward Thorndike és B. F. Skinner amellett érveltek, hogy a tudományos pszichológia csak az objektíven megfigyelhető adatokkal dolgozhat. A környezeti ingerek (stimulus) és a rájuk adott reakciók jellegzetességeinek és törvényszerűségeinek feltárásával foglalkozott. Emiatt szokták S-R pszichológiának is nevezni.
Nagy hatással voltak rá Ivan Pavlov kutatásainak eredményei (pl. klasszikus kondicionálás). A behaviorizmus az 1950-es évek közepéig az amerikai pszichológia meghatározó irányzata volt.
Humanisztikus pszichológia (1950-től napjainkig)
A humanisztikus pszichológia az 50-es évek közepétől jelent meg az Egyesült Államokban. Az irányzat önmagára, mint a harmadik erőre hivatkozik, a pszichoanalízissel és a behaviorizmussal szemben. Sokat merít az európai gyökerű fenomenológiából (Brentano, Husserl).
Az önmegvalósításra, a személyiség optimális fejlődésére helyezi a hangsúlyt. Világképe optimistább, mint a pszichoanalízis elfojtott szexualitásra épülő elmélete, vagy a behaviorizmus mechanikus inger-válasz koncepciója. A humanisztikus pszichológia szerint az emberben van valami, ami az állati, biológiai létezésen túlmutat és megfelelő körülmények között kifejlődve az emberi természet alapvetően jó.
Fő képviselői: Abraham Maslow (szükséglet hierarchia), Carl Rogers (személyközpontú terápia) és Fritz Perls (Gestalt-terápia).
Kognitív pszichológia (1960-tól napjainkig)
A kognitív pszichológia az 1960-as években váltotta fel behaviorizmust. A kogníció megismerést jelent, a kognitív pszichológia az emberi megismerő folyamatokkal foglalkozik, mint például az észlelés, érzékelés, gondolkodás, döntéshozás, problémamegoldás, nyelv. Megőrizte a behaviorizmus objektivitásának szigorúságát, de a jelenségek magyarázatában megengedi az olyan, közvetlenül nem megfigyelhető fogalmak használatát, mint a mentális reprezentáció.
A kognitív pszichológia térhódításában nagy szerepet játszottak Noam Chomsky kísérletei, melyek rámutattak arra, hogy a behaviorizmus által leírt klasszikus kondicionálás nem elégséges magyarázat a nyelvelsajátítás folyamatának megmagyarázására. Albert Bandura bebizonyította, hogy a gyerekek képesek pusztán megfigyelés alapján komplex tanulásra. Az agysérülések elmefunkciókra tett hatásainak tanulmányozásának módszerével az agyműködés és az elme közti kapcsolatról is egyre több ismeretet tártak fel Charles Sherrington, Donald Olding Hebb, Antonio Damasio kísérletei.
Lásd még: kognitív tudomány, Ulrich Neisser
Evolúciós pszichológia (1990-es évek közepétől)
Az evolúciós pszichológia 1995-ös megszületése David Boss, Leda Cosmides és John Tooby nevéhez fűzhető. Az evolúciós pszichológia kutatásainak célja az emberi elme szerkezetének felderítése és megértése, de nem önálló kutatási terület, hanem gondolkodásmód. Központi eleme az, hogy az elme a vadászó-gyűjtögető őseink előtt álló adaptációs problémákat megoldó, a természetes kiválasztódás során szelektálódott információfeldolgozó gépek halmaza.
Főbb irányzatai:
Általában öt főbb irányzatot /nézőpontot/ szokás megemlíteni a pszichológiai gondolkodásban:
A pszichológia ágai:
A tudományos pszichológia legfontosabb területei szerinti felosztása:
Az alkalmazott pszichológia legfontosabb területei:
Forrás: www.wikipedia.hu | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
